Sokféle minőségben találkozhatunk velük, lehetnek állatok, gyermekek, felnőttek, boldog vagy éppen szomorú élettörténettel, családdal, támogató személyekkel a hátuk mögött, esetleg magányosan élve az életüket. Tanításukat olykor egyből felismerjük, néha csak évekkel később fedezzük fel jelentőségét. Vannak örömteli bölcsességek, de sokan a fájdalmak útján tanítanak minket.
A szerdán tartott gyermeknapunkon pedig tanúja lehettem amikor az állami gondozásban nevelkedő gyermekek találkoznak János bácsival.
Öt napja történt, de még mindig kísér az élmény és az érzelmek. János bácsi otthontalanként az utcán összegyűjtött pénz egy részét félreteszi, és gyerekeknek készít ajándékcsomagokat belőle, amelyeket szétoszt közöttük.
A gyermeknapunkon Ő fogadta az érkező gyerkőcöket. Hozta nyusziját és teknősét, akiket szabadon simogathattak a gyerekek, és 108 ajándékcsomaggal készült.
De mi volt benne számomra a tanítás? János bácsi szeme pusztán attól csillogott, hogy látta a gyermekek szemében az örömöt, és hogy beszélgettek vele. Nem attól a tettől, hogy Ő az, aki átadja az elkészített ajándékokat. Erre leginkább minket kért meg, ő csak figyelte a gyermekek reakcióját. Nem az volt a lényeg, hogy hogy jutott el az ajándéka, amivel hosszú ideje foglalatoskodott, hanem hogy eljusson, és örömet okozzon. Nem voltam egyedül felismeréseimmel. A nagyobb gyerekek meghatódtak, könnyeiknek is utat engedtek, amikor megértették, mi is történik. Az az ember ajándékozta meg őket önzetlenül, aki mellett legtöbbször elmegyünk. Akinek azt gondoljuk semmije nincs. És azzal a gesztussal, hogy elfogadták ajándékát egy-két jó szó kíséretében, mérhetetlen örömet okoztak János bácsinak.
Hálás vagyok, hogy megismerhettem és köszönöm a tanítást!
Piróth Erika
Gyermekhíd Alapítvány © 2020