Sokszor meg mernénk esküdni, hogy döntéseinket racionális, észérvek mentén hozzuk, legtöbbször azonban érzelmeinkké az utolsó szó, amikor egy meghatározó lépésre szánjuk el magunkat. Érzelmi alapú kapcsolataink erős köteléket, biztos fogódzkodót jelenthetnek számunkra a legnehezebb pillanatokban is, vannak azonban olyan kapcsolatok, amelyekben az egyik fél tudatosan, vagy tudat alatt a másik érzelmeire játszva éri el az általa kívánt kimenetelt.

Az önkéntes – állami gondozott gyermek kapcsolatának tartóssága, töretlensége a Mentor Program elsődleges célja. Az önkéntesek egészséges, érzelmi alapú, egyenlőségen nyugvó kötelékeket hoznak létre, olyan kapcsolati mintát képviselnek, amely a gyerekek számára példaértékű. Önkénteseink sokszor találkoznak azonban az állami gondozott gyerekek egyik jól ismert, határokat feszegető eszközével, az érzelmi zsarolással, amelyet mindenképpen helyesen kell kezelniük.

Mi is áll emögött? A gyerekek tesztelnek. Bizony az önkénteseket is, nemcsak a nevelőket. Próbára tesznek mindenkit, akit közel kezdenek engedni magukhoz, hiszen tudni akarják, ki mennyit bizonyít értük. „Ha nem veszed meg nekem, nem leszel többé a mentorom”. „Ha még azt sem tudod elintézni, hogy kimehessünk az udvarra, nem beszélek veled.” Hasonló mondatok és a végtelenségig elhúzódó durcáskodások nagy fejtörést okozhatnak a mentoroknak, nem biztos, hogy az ilyen és hasonló játszmák láttán képesek ott, és akkor a megfelelő választ adni.

Amikor egy hátrányos helyzetű, traumákkal és meg nem értettséggel küzdő gyermekkel foglalkozunk, aki már rengetegszer találkozott az elhagyottság érzésével, bizony sokszor inkább behódolunk a viselkedés láttán, csakhogy elkerüljük, hogy a gyermeket még több csalódás érje, hiszen tudjuk, nem tudatosan viselkednek így. Nem láttak másik alternatívát, nem tudják, van más módja is, hogy kéréseket fogalmazzanak meg, vagy hogy a kérések mögött megbújó érzéseiket kifejezzék. Nem tanultak meg szépen, szeretettel kérni, nem értik, hogy ezzel a viselkedéssel nagyon nehéz helyzetbe hozzák a hozzájuk közel álló önkénteseket.

A Vásáry Tamás Alapítvány rendszeresen megrendezett, önkénteseinknek szóló tréningjén ezúttal az érzelmi zsarolás került a fókuszba. Mi áll a háttérben, milyen formában nyilvánulhat meg és hogyan tudjuk kezelni az ilyen szituációkat? Mi lehet az oka annak, hogy áldozatul esünk ennek a viselkedésnek, végül pedig magunk is tápláljuk ezeket a helyzeteket? Az Alapítvány önkénteseinek mindegyike fontos szerepet játszik a gyerekek életében, egy olyan személy jelenik meg, akire felnézhetnek, támaszkodhatnak, akivel hosszú távú kapcsolatot építhetnek ki. Ezért nagyon fontos, hogy önkénteseink felismerjék a fenti problémát és asszertív kommunikáció révén megtanítsák a gyerekeknek, hogy milyen más módokon tudják kifejezni érzéseiket és vágyaikat.

Szerző: Leszkovszki Emma

„Egy apró gesztus is nagy hatással lehet rájuk” – kapcsolódástörténetek 3. rész

Minden önkéntes-mentorált kapcsolódásnak saját dinamikája van. Ebben a kötelékben az apró dolgoknak is nagy jelentősége lehet. Amikor elkíséred a gyereket iskolatársa szülinapi zsúrjára, az is hathat rá úgy, hogy végre elhiszi: igenis vannak olyan felnőttek, akikre...

„A fiú nem akarta magára hagyni az árva kutyát” – önkénteseink kapcsolódástörténetei 2.

„Szerettem volna tenni valamit a világért!” Közhelynek tűnik? Pedig még mindig nem mondják elegen! Önkéntesünk pánikbetegsége után jött rá arra, hogy ez lehet az egyik cél, ami értelmet adhat a létezésnek. A ráeszmélés után a szavakat gyorsan tettekre váltotta,...

„Amit kapok tőle, az felér egy teljes világgal” – önkénteseink kapcsolódástörténetei I.

Képzeljünk el egy kislányt, aki korábban nem bízott senkiben, sokszor dühvel reagált, nem hitt abban, hogy léteznek olyan emberek, akiket őszintén érdekel a sorsa! Most pedig lássunk magunk előtt egy olyan kamaszt, aki bölcs gondolatokat oszt meg, apró...

Csendes éj – így töltik az ünnepeket a gyermekotthonok lakói

A legtöbb ember számára a karácsony és a szilveszter egyet jelent a szeretet ünnepével, a családdal eltöltött minőségi idővel és a baráti kapcsolatok erősítésével. A gyermekotthonokban élők azonban ezt az időszakot is másképp élik meg, nem szaggatnak mézeskalács...

Nem „zacisok”, hanem gyerekek – a gyermekotthonok lakói megbélyegzéssel küzdenek

Sokan azt gondolják, hogy gyermekotthonba azok kerülnek, akik elveszítették a szüleiket, és nincsenek olyan rokonaik, akik befogadnák őket. Pedig valójában a mintegy huszonötezer állami gondoskodásban élő gyermeket zömmel olyan családokból emelték ki, ahol nem...

Felismerni és a helyén kezelni – Önkéntes képzés az érzelmi zsarolásról

Sokszor meg mernénk esküdni, hogy döntéseinket racionális, észérvek mentén hozzuk, legtöbbször azonban érzelmeinkké az utolsó szó, amikor egy meghatározó lépésre szánjuk el magunkat. Érzelmi alapú kapcsolataink erős köteléket, biztos fogódzkodót jelenthetnek számunkra...

Útmutató tréning: a sikerélmények nyomában

Sikerélmény. Sőt… sikerélmény MINDENKINEK! A Makerspace alkotópedagógiai módszertanának lényege, hogy függetlenül a résztvevők érdeklődési körétől, vagy előzetes ismereteitől, minden gyerek számára megtalálják az igazi kihívást jelentő feladatot, ami így igazi...

Valami megismételhetetlen: A Vásáry Tamás Alapítvány Szalonestje

Miért is olyan különleges élmény a Vásáry Tamás Alapítvány szalonestjeire járni? A legutóbbi alkalommal, amikor kissé csapzottan, fáradtan a nyirkos időben siettem az eseményre, még magam sem voltam tisztában vele, de nemsokára egyértelművé vált számomra és a többi...

Így hozd közelebb a pályaválasztás kérdését!

Lassan megérkezik a busz a gyerekekkel. Lesz egy kis csúszás, de nem probléma, maximum kicsivel később pizzázunk. Csak győzzék kivárni! Beletelt pár percbe, hogy elcsendesedjenek és elfoglalják helyüket, de végtére is mindenki megérkezett a 17. és 18. kerületi Bokréta...

Minden pillanatban meglátni a csodát

A magát örök gyermeknek valló Vásáry Tamás szerint gyermeknek lenni annyit jelent, hogy minden egyes pillanatban képesek vagyunk észrevenni a nekünk tartogatott csodát. Akkor vagyunk igazán gyerekek, ha a legnehezebb helyzetben is megtaláljuk az apró kincset annak...

Gyermekhíd Alapítvány © 2020

Gyermekhíd Alapítvány
1016 Budapest,
Naphegy tér 8.

gyermekhid@gyermekhid.hu
+36 (30) 896-04-51

Adószám:
18941469-1-42

Bankszámlaszám:
MagNet Bank 16200010 – 10073155

Adatvédelmi nyilatkozat