Képzeljünk el egy kislányt, aki korábban nem bízott senkiben, sokszor dühvel reagált, nem hitt abban, hogy léteznek olyan emberek, akiket őszintén érdekel a sorsa! Most pedig lássunk magunk előtt egy olyan kamaszt, aki bölcs gondolatokat oszt meg, apró figyelmességekkel lepi meg azt, akiben megbízik, és kezd visszatérni a világba vetett hite! Mégis hogyan fejlődhet egy gyermekotthon lakója ilyen sokat? Úgy, hogy belépett az életébe egy önkéntes, akinek számított az sorsa, és akire mindig számíthatott.

„Négy éve jelezték nekem, hogy több testvér bekerült egyszerre az intézménybe, akik között van egy kislány, aki passzolna hozzám” – kezdi mesélni a mentor, miközben leülünk a konyhaasztalhoz. A Gyermekhíd Alapítvány önkéntese elsőgenerációs mentor, ami azt jelenti, hogy négy évvel ezelőtt, a program indulásakor ismerkedett meg azzal a tízéves kislánnyal, aki mára kamasszá érett.

„Aranyosak voltak a gyerekek – nosztalgiázik tovább – megneszelték, hogy én leszek a kislány mentora, pedig feléjük az elején direkt nem kommunikáljuk ezt, mert szeretnénk, hogy természetes úton kapcsolódjanak hozzánk, nem azért mert „kell”. Egy közös alapítványi programon találkoztunk, de előre tudta, hogy ki vagyok, és miért mentem oda, annyira örült nekem, nagyon cuki volt” – emlékszik vissza a mentor.

A kislánnyal való kapcsolata jól indult, kezdetben sokat sétáltak, játszottak együtt. A szakértőktől addigra már megkapta azokat az eszközöket, amelyek fontosak ezekhez a találkozásokhoz, beszélgetésekhez, hiszen traumatizált gyerekek kerülnek az intézményekbe, akiket ráadásul a rendszeren belül ide-oda „rángatnak”, ezért nem is úgy reagálnak, mint a szerető családban nevelkedő kortársaik.

Az önkéntes arról is beszél, hogy mélyen megmaradt benne a kapcsolatuk első szakasza, amikor a kislány ugyanazokat a kedves történeteket mesélte el a családjáról újra és újra.

„Mivel ismerjük a gyerekek előzménytörténetét, nyilván ez haragot vált ki belőlünk, de nem ítélkezhetünk, nem mutathatjuk feléjük ezeket az érzéseket, hanem azt kell erősítenünk bennük, hogy joguk van szeretni a szüleiket. Éreztem, hogy benne ez dolgozik, hogy ő olyan gyerek, akiben erőteljesen megfogalmazódik az igény arra, hogy megfogalmazza az érzéseit. Úgy gondoltam, hogyha folyamatosan beszélgetünk erről, akkor egyszer talán azzal kapcsolatban is megnyílik, hogyan éli meg, hogy bekerült a rendszerbe” – mondja a mentor.

A mentor azt is elmagyarázza, hogy a kapcsolati dinamikára jellemző, hogy az első szakasz mindig a „mézeshetek” ideje, amikor a gyerek örül, kapaszkodik az önkéntesébe, ragaszkodik hozzá, aztán amikor megérzi ennek a biztonságélményét, akkor megijed tőle, befékez, mert úgy érzi, hogy túl veszélyes kapcsolódni valakihez. Ilyenkor feszegeti a határait, próbára teszi az önkéntest.

„Ha nagyobbakról van szó, és lehet az intézményen kívül találkozni velük, ebben a szakaszban gyakran előfordul, hogy a gyerek nem jelenik meg a megbeszélt időpontban, vagy az önkéntes ellen fordul, mondjuk csúnyán beszél vele. Minden mentort felkészítünk erre, mert ezen a szakaszon vélhetőleg mindenki át fog menni.

Amikor átéltem ezt, arra összpontosítottam, hogy milyen nehéz lehet neki gyerekként megélni ezt a sok feszültséget, és hogy valójában szomorú, hogy azért lök el magától, mert fél, hogy én is cserben hagyom. Ez nem rólunk szól, ezért nem is vesszük magunkra. Ilyenkor következetesek vagyunk, visszajelzést adunk arról, hogy bár nem haragszunk rá, amiért ezt vagy azt tette, de tudnia kell, hogy nagyon rosszul esett nekünk, szomorúvá tett minket a viselkedésével” – magyarázza az önkéntes.

Ezután a szakasz után jellemzően stabilizálódik a kapcsolat, a gyerekek számára előbb vagy utóbb bebizonyosodik, hogy akárhogy is viselkednek, az önkéntes nem fogja elhagyni őket. A mentor arra is felhívja a figyelmet, hogy ez érzékeny szakasz, amiben nehéz jól megmaradni, de a közös megküzdés aztán jellemzően jól végződik.

„Ezután nem ritka, hogy a gyerekben megfogalmazódik, hogy valamit adni akar az önkéntesnek. Amikor a mentoráltam kicsi volt, tárgyi ajándékok formájában kezdte kimutatni, hogy fontos vagyok, figyelmes dolgokat állított össze. Például látta, hogy mennyire szeretem a hangulatfényeket, és karácsonyra égősorokat adott nekem. Most már kamasz, a személyisége sokkal strukturáltabb, már érdeklődik a dolgaim iránt, kíváncsi arra, hogy megy a munka, vagy randizom-e valakivel”

Tavaly év végén nem mindennapi élményben volt része az önkéntesnek és a mentoráltnak, a lány ugyanis önkéntesénél tölthette a karácsonyt. 

„A szenteste a családról szól, és azt tapasztalom, hogy amikor van lehetőségünk 2-3 napot együtt tölteni, akkor egyre komfortosabban érzi magát, egyre jobban megnyílik a közös főzés, étkezés vagy akár filmnézés közben. Nagyon mély beszélgetéseink vannak, eljutott például oda, hogy megfogalmazza azt, hogy tudja, hogy nem lehet az életének a saját áldozata, mert ha ő mindig áldozatként tekint magára, akkor nem fog tudni tovább lépni. És azt is mondta, hogy tudja, hogy ahhoz, hogy jó emberi kapcsolatokat alakítson ki, meg kell tanulnia beszélni az őt ért sérülésekről. Nagyon bölcs lány” – teszi hozzá a mentor.

A Gyermekhíd Alapítvány mentora szerint az önkéntes lét egyik legnagyobb hozadéka, hogy lehetőséget teremt arra, hogy a mentor megismerje a gyerek világát, és végigkövesse a fejlődési dinamikáját. Ebben szerepet vállalni pedig csodálatos élmény. „Amikor vele vagyok, csak rá fókuszálok, és mindig arra döbbenek rá, hogy közben olyan bölcsességet és érzelmi töltetet kapok tőle, ami felér egy teljes világgal” – meséli, miközben elérzékenyülten mutogatja azokat a kedves apróságokat, amelyekkel a mentoráltja lepte meg az elmúlt négy évben.

„Egy apró gesztus is nagy hatással lehet rájuk” – kapcsolódástörténetek 3. rész

Minden önkéntes-mentorált kapcsolódásnak saját dinamikája van. Ebben a kötelékben az apró dolgoknak is nagy jelentősége lehet. Amikor elkíséred a gyereket iskolatársa szülinapi zsúrjára, az is hathat rá úgy, hogy végre elhiszi: igenis vannak olyan felnőttek, akikre...

„A fiú nem akarta magára hagyni az árva kutyát” – önkénteseink kapcsolódástörténetei 2.

„Szerettem volna tenni valamit a világért!” Közhelynek tűnik? Pedig még mindig nem mondják elegen! Önkéntesünk pánikbetegsége után jött rá arra, hogy ez lehet az egyik cél, ami értelmet adhat a létezésnek. A ráeszmélés után a szavakat gyorsan tettekre váltotta,...

„Amit kapok tőle, az felér egy teljes világgal” – önkénteseink kapcsolódástörténetei I.

Képzeljünk el egy kislányt, aki korábban nem bízott senkiben, sokszor dühvel reagált, nem hitt abban, hogy léteznek olyan emberek, akiket őszintén érdekel a sorsa! Most pedig lássunk magunk előtt egy olyan kamaszt, aki bölcs gondolatokat oszt meg, apró...

Csendes éj – így töltik az ünnepeket a gyermekotthonok lakói

A legtöbb ember számára a karácsony és a szilveszter egyet jelent a szeretet ünnepével, a családdal eltöltött minőségi idővel és a baráti kapcsolatok erősítésével. A gyermekotthonokban élők azonban ezt az időszakot is másképp élik meg, nem szaggatnak mézeskalács...

Nem „zacisok”, hanem gyerekek – a gyermekotthonok lakói megbélyegzéssel küzdenek

Sokan azt gondolják, hogy gyermekotthonba azok kerülnek, akik elveszítették a szüleiket, és nincsenek olyan rokonaik, akik befogadnák őket. Pedig valójában a mintegy huszonötezer állami gondoskodásban élő gyermeket zömmel olyan családokból emelték ki, ahol nem...

Felismerni és a helyén kezelni – Önkéntes képzés az érzelmi zsarolásról

Sokszor meg mernénk esküdni, hogy döntéseinket racionális, észérvek mentén hozzuk, legtöbbször azonban érzelmeinkké az utolsó szó, amikor egy meghatározó lépésre szánjuk el magunkat. Érzelmi alapú kapcsolataink erős köteléket, biztos fogódzkodót jelenthetnek számunkra...

Útmutató tréning: a sikerélmények nyomában

Sikerélmény. Sőt… sikerélmény MINDENKINEK! A Makerspace alkotópedagógiai módszertanának lényege, hogy függetlenül a résztvevők érdeklődési körétől, vagy előzetes ismereteitől, minden gyerek számára megtalálják az igazi kihívást jelentő feladatot, ami így igazi...

Valami megismételhetetlen: A Vásáry Tamás Alapítvány Szalonestje

Miért is olyan különleges élmény a Vásáry Tamás Alapítvány szalonestjeire járni? A legutóbbi alkalommal, amikor kissé csapzottan, fáradtan a nyirkos időben siettem az eseményre, még magam sem voltam tisztában vele, de nemsokára egyértelművé vált számomra és a többi...

Így hozd közelebb a pályaválasztás kérdését!

Lassan megérkezik a busz a gyerekekkel. Lesz egy kis csúszás, de nem probléma, maximum kicsivel később pizzázunk. Csak győzzék kivárni! Beletelt pár percbe, hogy elcsendesedjenek és elfoglalják helyüket, de végtére is mindenki megérkezett a 17. és 18. kerületi Bokréta...

Minden pillanatban meglátni a csodát

A magát örök gyermeknek valló Vásáry Tamás szerint gyermeknek lenni annyit jelent, hogy minden egyes pillanatban képesek vagyunk észrevenni a nekünk tartogatott csodát. Akkor vagyunk igazán gyerekek, ha a legnehezebb helyzetben is megtaláljuk az apró kincset annak...

Gyermekhíd Alapítvány © 2020

Gyermekhíd Alapítvány
1016 Budapest,
Naphegy tér 8.

gyermekhid@gyermekhid.hu
+36 (30) 896-04-51

Adószám:
18941469-1-42

Bankszámlaszám:
MagNet Bank 16200010 – 10073155

Adatvédelmi nyilatkozat