„Szerettem volna tenni valamit a világért!” Közhelynek tűnik? Pedig még mindig nem mondják elegen! Önkéntesünk pánikbetegsége után jött rá arra, hogy ez lehet az egyik cél, ami értelmet adhat a létezésnek. A ráeszmélés után a szavakat gyorsan tettekre váltotta, mentorrá válásával pedig nem csak egy gyerek életét tette jobbá, hanem a sajátját is.

Önkéntesünknek súlyos pánikbetegséget is meg kellett élnie ahhoz, hogy rájöjjön: az anyagi jólét egyáltalán nem elégíti ki az embert, ha nincs a lelki feltöltődésnek tere, ráadásul a támogató környezet is hiányzik. Életmódváltásának fontos része lett, hogy jelentkezett mentornak a Gyermekhíd Alapítványhoz, ahol egy éve jelent biztos pontot egy kamaszfiú életében.

Szerettem volna tenni valamit a világért, mert annyira elkeserített, hogy minden a pénzről szól” – emlékszik vissza önkéntesünk. „Az első egy-két hónap nehéz volt, de láttam, hogy nagyon akar kapcsolódni, nem zárkózott el, azt mondta, hogy szeretne valakit, akivel beszélgethet. Most már úgy érzem bizalmi kapcsolat van köztünk, sokat fejlődött az érzelmi kommunikációja, ami azért is nagy dolog, mert ezek a gyerekek általában nem kommunikálnak érzelmekkel” – teszi hozzá.

Amikor fiatalabb gyerekek mellé kerülnek az önkéntesek, fontos kapcsolódási pontot jelent számukra a közös játék, a nagyobb korosztály esetében azonban már az életről való komolyabb beszélgetések mentén kerülhet mentor és mentorált szorosabb kapcsolatba. A tinédzser fiú ma már bizalmas dolgokat is elárul magáról. Szinte az egész életét intézményekben töltötte, az elhagyatottság érzésével pedig nem könnyű megbirkózni.

Ahogy a legtöbb állami gondoskodásban élő gyereket, őt is kiemelték a családjából, pontosabban az édesanyja lemondott róla, mert „kezelhetetlennek” tartotta. Élete során számtalan csalódás érte, a frusztrációját pedig sokszor dühbe fordítja, mert haragszik az egész világra.

A fiú ma is tartja a kapcsolatot rokonaival, ami akár jó hatással is lehetne a gyerekre, de sajnos gyakran megesik, hogy az „otthon” töltött idő fényévekre veti vissza a fejlődést. 

„Sokszor van sajnos, hogy hónapokat dolgozunk együtt, hogy őszintén kommunikáljunk, aztán hazalátogat, ahol az a program, hogy megisznak két üveg pálinkát. Ilyenkor kezdhetem az egészet elölről, de nem adom fel!” – mondja önkéntesünk, akinek az jelenti a legnagyobb örömöt, amikor mentoráltja érdeklődik iránta, és egyre többször kifejezi, hogy tudja, rá számíthat.

A mentorprogramunkhoz való csatlakozásakor önkéntesünk kezdeti elképzelései egyáltalán nem találkoztak a valósággal. „Amikor meghalljuk, hogy gyerekeket fogunk mentorálni, azt hisszük, hogy bemegyünk az árvaházba, és kirakunk közösen egy LEGO-t. A valóságban ez úgy néz ki, hogy hajnali kettőkor csörög a telefonod, hogy a gyerek az otthon mellett talált egy kiskutyát, és nem akarja magára hagyni, és mondd meg, mit csináljon! A történet végül jól végződött, a kutyát ápolgatta, így felépült, és menhelyre került. A gyermekekről való gondoskodás kívülről cukormázasnak tűnhet, de amikor találkozol a drogproblémákkal, agresszióval és a rengeteg érzelmi sebbel, amit a gyerekek hordoznak magukban, akkor rájössz arra, hogy korábban semmit nem tudtál az életnek erről az arcáról” – magyarázza mentorunk.

Önkéntesünk azóta teljesen más szemmel néz a világra. Elmondása szerint korábban olyan karrierista nő volt, akit őszintén izgatott, hogy melyik étterem lesz a legjobb választás. De amióta csatlakozott a Gyermekhíd Alapítvány programjához, olyan valódi problémákkal szembesül, mint az, hogy Magyarországon többezer olyan gyerek él, aki ha eltöri a karját, nem hívhatja fel az anyukáját vagy az apukáját. 

Önkéntesünk azután sem akarja elengedni mentoráltja kezét, miután a fiú betölti a tizennyolcadik életévét, ezért is dolgoznak munkatársaik nagykorú programukon, amelynek célja, hogy a gyereknek a nagybetűs élet megkezdéséhez nyújtson kapaszkodót.

“Ha ezt mi önkéntesek nem csináljuk meg, akkor senki nem csinálja meg”

Ádám nemcsak, hogy három éve önkéntes a Gyermekhíd Alapítványnál, de már egy kisfiú mentora is, emellett pedig a szervezet háttér munkáiban vesz részt, ha pedig van rá igény korrepetál. Ez alkalommal vele beszélgettünk arról, hogy miért jelentkezett hozzánk, milyen...

„Azért vagyunk itt, hogy bekötözzük a sebeket.”II.rész

Anita és Zita két éve önkéntesei a Gyermekhíd Alapítványnak. Nem csak egyszerre kezdték meg a munkát a szervezetnél, de még egy utcában is laknak. Szinte sorszerűen alakult a kapcsolatuk, a most már mentorált gyerekeikkel, Lillával és Petivel* is. Az ő tapasztalataik...

“Azért vagyunk itt, hogy bekötözzük a sebeket.” I.rész

Anita és Zita két éve önkéntesei a Gyermekhíd Alapítványnak. Nem csak egyszerre kezdték meg a munkát a szervezetnél, de még egy utcában is laknak. Szinte sorszerűen alakult a kapcsolatuk, a most már mentorált gyerekeikkel, Lillával és Petivel* is. Az ő tapasztalataik...

Néhány szó a gyermekbántalmazásról

Mélységesen elszomorít bennünket minden gyermekbántalmazás, a szolnoki kalandparkban történt eset kapcsán szeretnénk felhívni a figyelmet egy alapvető tényre: Egy gyermek azzal a feltételezéssel érkezik a világra, hogy rábízhatja magát a szülőre/gondozóra és bízhat...

„Egy apró gesztus is nagy hatással lehet rájuk” – kapcsolódástörténetek 3. rész

Minden önkéntes-mentorált kapcsolódásnak saját dinamikája van. Ebben a kötelékben az apró dolgoknak is nagy jelentősége lehet. Amikor elkíséred a gyereket iskolatársa szülinapi zsúrjára, az is hathat rá úgy, hogy végre elhiszi: igenis vannak olyan felnőttek, akikre...

„A fiú nem akarta magára hagyni az árva kutyát” – önkénteseink kapcsolódástörténetei 2.

„Szerettem volna tenni valamit a világért!” Közhelynek tűnik? Pedig még mindig nem mondják elegen! Önkéntesünk pánikbetegsége után jött rá arra, hogy ez lehet az egyik cél, ami értelmet adhat a létezésnek. A ráeszmélés után a szavakat gyorsan tettekre váltotta,...

„Amit kapok tőle, az felér egy teljes világgal” – önkénteseink kapcsolódástörténetei I.

Képzeljünk el egy kislányt, aki korábban nem bízott senkiben, sokszor dühvel reagált, nem hitt abban, hogy léteznek olyan emberek, akiket őszintén érdekel a sorsa! Most pedig lássunk magunk előtt egy olyan kamaszt, aki bölcs gondolatokat oszt meg, apró...

Csendes éj – így töltik az ünnepeket a gyermekotthonok lakói

A legtöbb ember számára a karácsony és a szilveszter egyet jelent a szeretet ünnepével, a családdal eltöltött minőségi idővel és a baráti kapcsolatok erősítésével. A gyermekotthonokban élők azonban ezt az időszakot is másképp élik meg, nem szaggatnak mézeskalács...

Nem „zacisok”, hanem gyerekek – a gyermekotthonok lakói megbélyegzéssel küzdenek

Sokan azt gondolják, hogy gyermekotthonba azok kerülnek, akik elveszítették a szüleiket, és nincsenek olyan rokonaik, akik befogadnák őket. Pedig valójában a mintegy huszonötezer állami gondoskodásban élő gyermeket zömmel olyan családokból emelték ki, ahol nem...

Felismerni és a helyén kezelni – Önkéntes képzés az érzelmi zsarolásról

Sokszor meg mernénk esküdni, hogy döntéseinket racionális, észérvek mentén hozzuk, legtöbbször azonban érzelmeinkké az utolsó szó, amikor egy meghatározó lépésre szánjuk el magunkat. Érzelmi alapú kapcsolataink erős köteléket, biztos fogódzkodót jelenthetnek számunkra...

Gyermekhíd Alapítvány © 2020

Gyermekhíd Alapítvány
1016 Budapest,
Naphegy tér 8.

gyermekhid@gyermekhid.hu
+36 (30) 896-04-51

Adószám:
18941469-1-42

Bankszámlaszám:
MagNet Bank 16200010 – 10073155

Adatvédelmi nyilatkozat