Gyerekkorom meghatározó élményei közé tartozott, amikor nagymamám, majd a szüleim állami gondozott gyerekeket patronáltak. Gimnazista koromban megszerveztem, hogy osztálytársaimmal egy gyermekotthonba menjünk időközönként játszani a gyerekekkel. Részben amiatt is lettem szociológus, mert érdekeltek a társadalmi problémák, ugyanakkor úgy éreztem,hogy a tudományos keretek, az akadémiai szféra nem nyújt elég lehetőséget számomra a segítés terén. Ezért nagyon örültem, amikor bekapcsolódhattam az alapítvány munkájába. Szívügyem az állami gondozott gyerekek segítése. Imádok agyalni azon mi okozhatna örömet számukra, mi fejlesztené őket.
Fontos nekem, hogy egy olyan szervezet álljon mögöttem, amelyik mélyreható segítséget nyújt a gyermekek számára, ugyanakkor számunkra, az önkéntesei számára is megfelelő szervezeti támogatást kínál.
Mára a Vásáry Alapítvány berkein belül egyebek mellett én koordinálom a kutatásokat, a 17. kerületi lakásotthonban az együtt tanulási programot, illetve Orsival együtt a mentoráltak fejlesztési terveit és az erre épülő pontgyűjtő játékot (ami most ősszel fog indulni).
Saját mentoráltam is van, Marica. Most már elképzelni se tudnám úgy egy hetemet, hogy ne legyen benne, hogy legalább egy délutánt vele töltök. 😊
Szociológusként az egyetemi munkám részben összefonódik az alapítvány életével. Hallgatóimmal rendszeresen végzünk lekérdezéseket a gyermekotthonokban, ami mindig érdekes eredményeket hoz. Továbbá a fiatal egyetemisták számára is maradandó élmény egy-egy beszélgetés állami gondozottakkal, és jó látni testközelből a társadalmi érzékenyítés hatását.
Gyermekhíd Alapítvány © 2020