Rendkívüli karrier expót tartott szeptember végén a Vásáry Tamás Alapítvány, ahol a cukrász mesterségtől a rendezvényszervezőn át a jogász szakmáig szinte minden hivatással ismerkedhettek a résztvevő gyerkőcök.
Legyen szó családban élő gyerekekről, vagy gyermekotthonban élő fiatalokról, mindannyian találkoznak életüket meghatározó döntésekkel, mint a pályaválasztás. Mivel nem is olyan könnyű megtalálni a megfelelő utat, alapítványunk úgy gondolta, ad egy kis löketet egy karrier expóval.
Az egyéni beszélgetéseknek, továbbtanulási tippeknek, előadásoknak és workshopoknak a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium adott otthont, ahol nemcsak a gimi vendégszeretetét, de a trefortos diákok segítő attitűdjét is élvezhették a gyerekek. Az esemény lebonyolításában 25 diák vett részt az iskolai közösségi szolgálat jegyében.
Az egész napos rendezvény során közel 250 gyerkőc pillanthatott be 39 cég életébe. Olyan cégek mutatták be munkájukat mint a Profession, MOL Magyarország, General Electric, UNICEF, Richter Gedeon Nyrt., Magnet bank, Rex Kutyaotthon Alapítvány, Hellowood, Országos Mentőszolgálat, Logiscool és számos egyéni vállalkozó. Szakmák széles spektruma tárult a gyerekek elé, amely keretében megtudhatták, milyen egy jó önéletrajz, milyen kérdésekkel találkozhatnak egy állásinterjún, mennyit kell tanulni a jogász diploma megszerzéséig, hol lehet elhelyezkedni közgazdász végzettséggel, hogyan válhat valaki programozóvá, milyen munkakörök vannak a banki szektorban, mivel jár a könyvelő, értékesítő, cukrász, szakács, építész, esküvőszervező, humorista (stb.) mesterség, és milyen út vezet a pedagógus, gyógyszerész, mentőápoló, orvos, újságíró, marketinges (stb.) hivatás elsajátításához. A UNICEF és a Nane foglalkozásaival pedig nemcsak a nonprofit szektor működését ismerhették meg; a UNICEF Ébresztő-óra programján keresztül saját jogaikról hallhattak érdekes tényeket, a Nane Szívdobbanás workshopján pedig a biztonságos párkapcsolatról beszélgethettek a gyerekek szakemberekkel.
Hiánypótló, informatív és sokszínű foglalkozásokat karoltak fel a Trefort gimnázium termei, amelyek motiváló és segítő erővel hatottak a résztvevő gyerekekre. Mindez azonban nem tudott volna megvalósulni a cégek elkötelezett társadalmi felelősségvállalása nélkül. A sok pozitív tapasztalat, élmény és visszajelzés megerősített minket abban, hogy hasonló pályaorientációs napra minden évben szükség van.
