BEMUTATKOZUNK
Joó Beatris
Operatív igazgató, kurátor
Gimnazista koromban a barátaimmal együtt kezdtem el szervezni különböző karitatív akciókat (jótékonysági estek, gyermektábor, adománygyűjtések), viszont hosszú út vezetett odáig, amíg végül alapítványt hoztunk létre. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem kommunikáció- és médiatudomány szakon, újságíróként szerettem volna társadalmi kérdésekkel foglalkozni.
Egyetem alatt gyakornokként és főállásban is dolgoztam, sok helyen megfordultam amíg végül tisztult az irány (National Geographic Magyarország – online, Lánchíd Rádió, Bárka Színház, Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség, EMMI Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet, MTVA). A média, a PR világ és a közszféra után végül úgy döntöttem, hogy szociálpolitikát tanulok mester szakon az ELTE-n, mert szerettem volna mélyebben beleásni magam a gyermekvédelembe.
Miután Vásáry Tamással és Kovács Orsolyával létrehoztuk a gyermekvédelmi tevékenységeket működtető alapítványunkat, azóta minden napom az alapítványról szól. Operatív vezetőként mindent megteszek, hogy elő tudjam teremteni a szervezet működtetéséhez szükséges forrásokat és hogy megfelelő mederbe helyezzem el a gyermekvédelmi szakellátás területén.
Gyermekhíd Alapítvány
1016 Budapest,
Naphegy tér 8.
gyermekhid@gyermekhid.hu
+36 (30) 896-04-51