Miért is olyan különleges élmény a Vásáry Tamás Alapítvány szalonestjeire járni? A legutóbbi alkalommal, amikor kissé csapzottan, fáradtan a nyirkos időben siettem az eseményre, még magam sem voltam tisztában vele, de nemsokára egyértelművé vált számomra és a többi résztvevő számára is.

Némi késedelem után sikerült eljutnom a csodálatos Kőrössy Villába, ami immáron sokadik alkalommal nyújt otthont az eseménynek. Belépve néhány ismerős arcot kerestem, ettem egy kis sütit, ittam egy korty finom bort, elfoglaltam a helyem, ahonnan, ha látni nem is, de tökéletesen hallottam mindent.

Ezeken az eseményeken ugyanis ez a lényeges: hallgatni és figyelni.

Az október 30-i est egyik nagyon fontos momentuma a Vásáry Tamás Alapítvány Career Guide programjának bemutatása, népszerűsítése volt. A kezdeményezés keretein belül olyan cégvezető támogatókat keresünk a gyermekotthonokban nevelkedő fiatalok mellé, akik szívesen megosztják a munkaerőpiacon való érvényesülés fortélyait. Betekintést engednek a munkahelyükön zajló folyamatokba, megismertetik őket a munkahelyi etikettel és szabályokkal, használható tanácsokat adnak a pályaválasztással kapcsolatban. A családban nevelkedő gyermekek mindennapjainak szerves részét képezi a jövőbeli munkahelyről, tervekről való kommunikáció, a tudásnak és a sikeres iskolai eredményeknek a családban pozitív visszacsatolása van. Ezzel szemben az állami gondozásban nevelkedő fiatalok a témában csak kevés információval rendelkeznek, a pályaválasztás, továbbtanulás eléggé hátul helyezkedik el a prioritások sorában. A Vásáry Tamás Alapítvány az Útmutató Tréningek, illetve az új kezdeményezés, a Carrier Guide program segítségével próbál reagálni az összetett probléma ezen aspektusára.

A program részleteiről és céljairól való rövid beszámoló után Vásáry Tamás és vendége, Bogányi Gergely zongoraművész foglalja el a színpadot, megkezdődik a mindig érdekes, nyitott és persze jókedvű beszélgetés. Szóba kerül az az érdekes koncert, amikor a közönség bármely Chopin darab eljátszását kérhette Bogányi művész úrtól, mely vállalkozásra a zongorista maga is csodálkozik vakmerőségén. Egy kis beszélgetés, aztán zene, majd megint egy humoros történet, így folyik az este, észre sem vesszük, hogy milyen gyorsan telik az idő.

Szívet melengető zene, jókedvű közönség, fantasztikus előadók és egy kis információ arról, hogyan tudunk segíteni az állami gondozásban nevelkedő gyermekeknek. Mindez könnyed összhangban található meg az alapítvány estjein.

Szeretjük ezeket a rendezvényeket, mert mintha egy-egy zeneműre emlékeztetnének. Meghatározott forgatókönyv szerint épülnek fel, de kétszer ugyanúgy sosem játszhatjuk el őket. Kíváncsian várjuk, hogy a legközelebbi szalonest alkalmával ki lesz Vásáry Tamás vendége, mely műveket hallhatjuk majd, és milyen új kezdeményezéssel rukkol elő az Alapítvány csapata.

Szerző: Leszkovszki Emma

„Egy apró gesztus is nagy hatással lehet rájuk” – kapcsolódástörténetek 3. rész

Minden önkéntes-mentorált kapcsolódásnak saját dinamikája van. Ebben a kötelékben az apró dolgoknak is nagy jelentősége lehet. Amikor elkíséred a gyereket iskolatársa szülinapi zsúrjára, az is hathat rá úgy, hogy végre elhiszi: igenis vannak olyan felnőttek, akikre...

„A fiú nem akarta magára hagyni az árva kutyát” – önkénteseink kapcsolódástörténetei 2.

„Szerettem volna tenni valamit a világért!” Közhelynek tűnik? Pedig még mindig nem mondják elegen! Önkéntesünk pánikbetegsége után jött rá arra, hogy ez lehet az egyik cél, ami értelmet adhat a létezésnek. A ráeszmélés után a szavakat gyorsan tettekre váltotta,...

„Amit kapok tőle, az felér egy teljes világgal” – önkénteseink kapcsolódástörténetei I.

Képzeljünk el egy kislányt, aki korábban nem bízott senkiben, sokszor dühvel reagált, nem hitt abban, hogy léteznek olyan emberek, akiket őszintén érdekel a sorsa! Most pedig lássunk magunk előtt egy olyan kamaszt, aki bölcs gondolatokat oszt meg, apró...

Csendes éj – így töltik az ünnepeket a gyermekotthonok lakói

A legtöbb ember számára a karácsony és a szilveszter egyet jelent a szeretet ünnepével, a családdal eltöltött minőségi idővel és a baráti kapcsolatok erősítésével. A gyermekotthonokban élők azonban ezt az időszakot is másképp élik meg, nem szaggatnak mézeskalács...

Nem „zacisok”, hanem gyerekek – a gyermekotthonok lakói megbélyegzéssel küzdenek

Sokan azt gondolják, hogy gyermekotthonba azok kerülnek, akik elveszítették a szüleiket, és nincsenek olyan rokonaik, akik befogadnák őket. Pedig valójában a mintegy huszonötezer állami gondoskodásban élő gyermeket zömmel olyan családokból emelték ki, ahol nem...

Felismerni és a helyén kezelni – Önkéntes képzés az érzelmi zsarolásról

Sokszor meg mernénk esküdni, hogy döntéseinket racionális, észérvek mentén hozzuk, legtöbbször azonban érzelmeinkké az utolsó szó, amikor egy meghatározó lépésre szánjuk el magunkat. Érzelmi alapú kapcsolataink erős köteléket, biztos fogódzkodót jelenthetnek számunkra...

Útmutató tréning: a sikerélmények nyomában

Sikerélmény. Sőt… sikerélmény MINDENKINEK! A Makerspace alkotópedagógiai módszertanának lényege, hogy függetlenül a résztvevők érdeklődési körétől, vagy előzetes ismereteitől, minden gyerek számára megtalálják az igazi kihívást jelentő feladatot, ami így igazi...

Valami megismételhetetlen: A Vásáry Tamás Alapítvány Szalonestje

Miért is olyan különleges élmény a Vásáry Tamás Alapítvány szalonestjeire járni? A legutóbbi alkalommal, amikor kissé csapzottan, fáradtan a nyirkos időben siettem az eseményre, még magam sem voltam tisztában vele, de nemsokára egyértelművé vált számomra és a többi...

Így hozd közelebb a pályaválasztás kérdését!

Lassan megérkezik a busz a gyerekekkel. Lesz egy kis csúszás, de nem probléma, maximum kicsivel később pizzázunk. Csak győzzék kivárni! Beletelt pár percbe, hogy elcsendesedjenek és elfoglalják helyüket, de végtére is mindenki megérkezett a 17. és 18. kerületi Bokréta...

Minden pillanatban meglátni a csodát

A magát örök gyermeknek valló Vásáry Tamás szerint gyermeknek lenni annyit jelent, hogy minden egyes pillanatban képesek vagyunk észrevenni a nekünk tartogatott csodát. Akkor vagyunk igazán gyerekek, ha a legnehezebb helyzetben is megtaláljuk az apró kincset annak...

Gyermekhíd Alapítvány © 2020

Gyermekhíd Alapítvány
1016 Budapest,
Naphegy tér 8.

gyermekhid@gyermekhid.hu
+36 (30) 896-04-51

Adószám:
18941469-1-42

Bankszámlaszám:
MagNet Bank 16200010 – 10073155

Adatvédelmi nyilatkozat