A magát örök gyermeknek valló Vásáry Tamás szerint gyermeknek lenni annyit jelent, hogy minden egyes pillanatban képesek vagyunk észrevenni a nekünk tartogatott csodát. Akkor vagyunk igazán gyerekek, ha a legnehezebb helyzetben is megtaláljuk az apró kincset annak minden értékével és tanításával. Vásáry Tamás ezzel a gondolattal nyitotta meg legutóbbi jótékonysági estünket, amelynek az Argentin Nagykövetség Rezidenciája adott otthont. És itt az “otthon” valóban otthont jelent, amelyet Nagykövet úr és felesége a koncertet megelőző nyitóbeszédében elsőként kifejtett. Minden jótékonysági kezdeményezésünk előtt nyitva állnak ajtóik, hiszen a család nélkül élő gyermekek támogatása számukra is prioritást élvez.

Ahogy minden szalonestünkön, úgy most is mesélünk alapítványunkról, kiemelve ezúttal Mentor programunkat. Operatív igazgatónk és szakmai igazgatónk kihangsúlyozza, mennyire fontos a társas kapcsolatok formálásáról látott minta és a tanuláshoz való megfelelő hozzáállás elősegítése. Ahhoz, hogy ezekre az alapvető kompetenciákra később támaszkodni tudjanak, az állami gondozásban nevelkedő gyermekek számára elengedhetetlen az egészséges, hosszútávú kapcsolatok kialakítása.
Az est exkluzivitását Vásáry Tamás zongorakoncertje adja, hiszen 86 éves alapítónk már csak alapítványi eseményeken mutatja be virtuozitását. Beethoven Holdfény szonátájával indít, a terem elhalkul, a lélegzet is eláll. „A csönddel lehet csak teljes minden zenemű” – erre itt igazán nem lehet panasz. „Tudják mit, játszom még egyet!” – hangzik a határozott és spontán mondat, csakhogy tovább gyönyörködhessünk Vásáry Tamás játékában. A humor, a lazaság, a közvetlen hangulat érdekesen vegyül azzal a profizmussal, amit alapítónk és Oláh Vilmos meghívott hegedűművész képvisel. Vicces és érdekes történetek hangzanak el a mester, Kodály Zoltán reggeli rutinjáról és arról, hogy Oláh Vilmos hogy lett egy Stradivari-hegedű büszke tulajdonosa. Meg is szólaltatja a híres hangszert, csak remélni tudjuk, hogy a darab végével rögtön játssza is a következőt.
Így telik hát nálunk egy jótékonysági szalonest: nyitott szívű közönséggel, nemes céllal, virtuóz zongorajátékkal és kedves, titkos történetmeséléssel.
Szerző: Leszkovszki Emma
Gyermekhíd Alapítvány
1016 Budapest,
Naphegy tér 8.
gyermekhid@gyermekhid.hu
+36 (30) 896-04-51